Felhasználó név:  Jelszó:  Regisztráció Elfelejtett jelszó
 
 
Horgászvizsga
 Tagok Galériái

 

Szép kártya elfogadó hely


 
Az év hala 2017-ben | 2017-01-26
Kép 
Több mint ötezren szavaztak a Magyar Haltani Társaság honlapján októberben elindított közönségszavazáson, amelynek tétje az Év hala cím elnyerése volt. A korábbi évekhez hasonlóan most is három őshonos jelölt közül lehetett választani. A szavazatok közel felével (48%) a harcsa lett a versenyben az első, megelőzve a paducot (37%) és a harmadik helyezett halványfoltú küllőt (16%).
Mióta a vizák eltűntek vizeinkből, legnagyobb halunk a harcsa. Népszerű is, hiszen hatalmas száját és hosszú bajszát a gyerekek már a képeskönyvekből megismerik. Hosszú életű hal, amely egész életében növekszik. Másfél évszázada még kétmázsás példányokat is fogtak vizeinkből, de ma már a 100 kg fölöttiek is ritkaságszámba mennek. Különböző korosztályai alaposan kihasználják kedvelt élőhelyein, a lassú folyókban és az állóvizekben számára elérhető táplálékot, az apró halivadéktól a víz felszínén úszó kiskacsákig. Ikráit általában júniusban rakja le, többnyire a fűzfák bojtos gyökérzetére vagy az árvíz alá került bokrokra. A hím gondosan őrzi és védi a lerakott ikrát. A faj mesterséges szaporítási módszere igazi hungarikum, amit napjainkra más országok is átvettek. Az üzembiztos technológia lehetővé teszi a tógazdasági és a medencés áruharcsa-termeléshez szükséges ivadék előállítását. Szálkamentes, ízletes húsa a harcsát egyik legkedveltebb étkezési halunkká teszi, amiből a jelenleginél lényegesen nagyobb mennyiség is helyet találhatna a háztartásokban és a vendéglátóiparban. (Forrás: http://haltanitarsasag.hu)
Vissza a cikkekhez....
 
2017-05-11
Baranya Megyei Halfogó Horgász Csapatbajnokság I. és II. osztálynak 2017. június 17-én (szombaton) kerül megrendezésre a Domolosi horgásztavon. A verseny kiírása további részletek....
2016-06-03
Megyei Halfogó Horgász Csapatbajnokság az I. osztálynak 2016. június 18-án, míg a II. osztálynak 2016. június 19-én kerül megrendezésre a Domolosi horgásztavon. A verseny kiírása további részletek....
2015-10-09
2015. november 22-én kerül megrendezésre a II. Kökényi pergető verseny a Malomvölgyi I. (Kökényi tó) tavon. A versenyről bővebb információk: Mészáros András 30/663 1052 számon.
további részletek....
 
Egybeköti a nyaralást horgászattal?
Igen.
Nem.
A családi nyaralást horgászattal együtt tervezem.
 
 Vendég: 102
 Legújabb tagunk: vargarita76