Felhasználó név:  Jelszó:  Regisztráció Elfelejtett jelszó
 
 
 
 

 

Szép kártya elfogadó hely


 
Az év hala 2009-ben az angolna | 2009-04-28
Kép 

Az európai angolna még elterjedt faj Európában, tengerben és édesvízben egyaránt megtalálható, de nemsokára veszélyeztetett faj lesz. Állománya az elmúlt néhány évtized során a túlhalászás és az orvhalászat következtében nagymértékben megfogyatkozott. Jelentős a nemzetközi piaci igény e faj iránt, mind az élő fiatal angolnákra, melyeket Európából Ázsiába szállítanak zártrendszerű termelésbe, ún. akvakultúrákba, mind pedig a felnőtt példányok értékes húsára. Az európai angolna, a piac változó igényei miatt „csak” most került napirendre. Sokan nem is gondolnák, de az illegális kereskedelemből nyerhető haszon a drogkereskedelem nyereségével vetekszik, és szervezett bűnözés keretében folytatják.


Az 1920-as évekig senki sem tudta honnan jönnek az angolnák, tavaszonként egyszercsak elárasztották Nyugat-Európa és Észak-Afrika partjait a fiatal 5-8 cm-es angolnák milliói. A XIX. század végén a biológusok megfigyelték, hogy a - békához, vagy a pillangóhoz hasonlóan - az angolnák is más alakban kezdik az életüket. 1922-ben Johannes Schmidt dán oceanográfus felfedezte, hogy az atlanti angolnák ívóhelye a Sargasso-tenger, egy hatalmas, vízinövényekkel teli terület az Atlanti-óceán északi részén. Itt ívnak az amerikai és az európai angolnák is. Az ikrából először a kb. 0,5 cm-es protoleptocephalus lárva kel ki, amely vándorlás közben alakul át 5 cm-es fűzfalevél alakú, addig Leptocephalus hal néven ismert vékony, pici áttetsző lárvává. Mire eléri a parti vizeket, 7cm nagyságúra növekszik, és üvegangolnának hívják. Az európai angolnák lárvái a Bermudák mellett elválnak amerikai társaiktól. Ma sem tudjuk, hogyan találnak otthonukba, amikor egyikük sem látta azt soha. Az amerikai angolnák 1 évig "vándorolnak" 1600 km hosszú útjukon, míg az európaiaknak 3 évig is tart az 5000 km-es távolság megtétele. Vajon miért teszik meg ezt a hosszú és nehéz utat? Ez a kérdés még nincs megválaszolva.
Nagyon érdekes, hogy az angolnák növekedési üteme olyan mértékben különböző, hogy mindkettő (európai és amerikai) azonos méretűre fejlődik, mire eléri úticélját.
Amikor a sárgásbarna színű fiatal angolnák befejezik óceáni utazásukat, elindulnak felfelé a folyókon, hogy elérjék végcéljukat, ahol teljesen kifejlődnek. Az utazás közben minden akadályt legyőzve haladnak a tavak, vízfolyások felé. Megfigyelték, hogy megmásszák a tavak zsilipjeit, felkúsznak a vízvezeték csövein, átkelnek a nedves földterületeken. Amikor elérték a céljukat, megkezdődik a 15 vagy több évig tartó kifejlődés időszaka.
A teljes kifejlődés kezdetével újra egy sor jelentős változás megy végbe. A szem átmérője megnő és alkalmassá válik a mély óceáni vizekben való látásra, a belek sorvadásnak indulnak és az ivarmirigyek megnagyobbodnak. A színük sárgásbarnáról ezüstszürkére változik. Az ősz elérkeztével visszaindulnak születési helyükre a Sargasso-tenger felé.
Senki sem tudja, hogyan képesek erre a navigációs bravúrra. 6 hónapos útjuk alatt nem vesznek fel több táplálékot, hanem a szervezetükben raktározott zsír szolgál tápanyagforrásul. Útjuk végén a nőstények 10-20 milliónyi ikrát raknak le, amit a hímek megtermékenyítenek. Ezután a szülők elpusztulnak. Az ikrák a víz felszínén kikelnek, és újra találkozhatunk a fűzfalevél alakú Leptocephalus halacskákkal. A folyamat kezdődik elölről.
Talán egy napon minden titok feltárul az angolnákról, addig is sok kutatónak adhat még munkát ez a lenyűgöző, egyedülálló hal.
Miért nem fogtak a horgászok még ívó angolnát?
Mivel emésztőszerveik elsorvadnak, nem vesznek fel több táplálékot, így csalival, horoggal nem lehet megfogni őket.
Az édesvízi angolnát (Anguilla anguilla) egész Európában 2009 év halfajának választották.

Vissza a cikkekhez....
 
 

Duna és Dráva folyó töltésen történő járműközlekedés rendje
bővebben.. pdf megnyitás
2017-05-11
Baranya Megyei Halfogó Horgász Csapatbajnokság I. és II. osztálynak 2017. június 17-én (szombaton) kerül megrendezésre a Domolosi horgásztavon. A verseny kiírása további részletek....
2016-06-03
Megyei Halfogó Horgász Csapatbajnokság az I. osztálynak 2016. június 18-án, míg a II. osztálynak 2016. június 19-én kerül megrendezésre a Domolosi horgásztavon. A verseny kiírása további részletek....
2015-10-09
2015. november 22-én kerül megrendezésre a II. Kökényi pergető verseny a Malomvölgyi I. (Kökényi tó) tavon. A versenyről bővebb információk: Mészáros András 30/663 1052 számon.
további részletek....
 
Mi a véleménye az online területi jegyek bevezetéséről?
Ideje volt modernizálni a területi jegyeket is, jól használható.
Jó volt a nyomdai úton előállított papír alapú területi jegy.
Ha nem kell nyomtatni az online jegyeket, akkor jó megoldás lesz.
 
 Vendég: 23
 Legújabb tagunk: Krisz. 9