Felhasználó név:  Jelszó:  Regisztráció Elfelejtett jelszó
 
 
 
 

 

Szép kártya elfogadó hely


 
Április | 2008-04-14
Kép 
Ilyenkor tavasszal sajnos gyakori, hogy rossz telelési időszak után a legyengült pontyállomány a hirtelen jött aktív táplálkozási időszak alatt a vízben, iszapban élő Aeromonas baktériumok által fertőződik és ennek hatására kisebb vagy nagyobb arányban fekélyek jelenhetnek meg a bőr felületén. Ez a tavaszi aktív táplálkozási időszak alatt begyógyulva később nem okoz semmilyen gondot a halaknak. Sokan kérdezik, hogy elfogyasztható-e az esetlegesen sebes méretes ponty? Semmi baja nincs a halhúsnak. Az alkalomszerűen fellépő fekélyes bőrgyulladás nem jár semminemű fertőzési veszéllyel sem a halakra, sem az emberre. Igaz nem volt nagy tél, mégis megjelentek a tünetek néhány tóban. Sajnos az ilyen enyhe tél is képes legyengíteni a halat, mivel nem igazán vermel el, nem kerül nyugalomba. A táplálék igen kevés télen és az állandó aktívabb mozgás miatt a hal hamarabb és nagyobb mértékben feléli a tartalékait. Hogy miért csak a pontyokat érinti ez elsősorban? A ponty ma már erősen tenyésztett halfaj, genetikailag már nem olyan ellenálló, mint mondjuk a nyurga ponty, melyet kevésbé fenyegetnek az ilyen fertőzések. Íme néhány fajta amivel a pontyhorgász biztos „összefut”, ezek mind elismert fajták (három baranyai is van).

Magyarországi fajták és tájfajták:
Bikali tükrös, Dinnyési tükrös, Dunai vadponty, Felsősomogyi tükrös, Hortobágyi tükrös, Nagyatádi tükrös, Palkonyai tükrös, Sumonyi tükrös, Szarvasi 15 tükrös, Szarvasi 22 tükrös, Szarvasi P 33 pikkelyes, Szarvasi piros, Szarvasi tükrös, Szegedi tükrös, Tatai pikkelyes, Tiszai nyurga.

 

Az első pontyok

A ponty környezeti igénye alapján melegvíz kedvelő fajok közé tartozik, jóllehet hőmérsékleti toleranciája igen tág, átvészeli a 0 fok körüli hőmérsékletet is. Jól tűri a víz alacsony oldott oxigén szintjét is, 3-4 mg/liter oxigén mellett még táplálkozik, és átvészeli a 0,5 mg/liter kritikus értéket is. A pikkelyzet alapján a nemesített ponty esetén négy altípusról beszélhetünk: tükrös, oldalvonalsoros, bőr- és pikkelyes típus. Szaporodás szempontjából nincs lényegi különbség a vad és a nemes pontyok között. A tótalaj állandó túrásával, mozgatásával a káros anaerob iszap kialakulását korlátozza, a vizet zavarossá teszi. A ponty nélküli halastavakban a sekély vízmélység miatt hamar elszaporodnak a magasabb rendű vízinövények, amelyek kivonják a tápanyagot a vízből így az áttetszővé, „élettelenné” válik.

A kora tavaszi napsütés már március vége felé előcsalogatja téli vermelőhelyükről a pontycsapatokat és a hosszú téli kényszerkoplalás után, a lassan felmelegedő vízben táplálék után indulnak. Természetesen nem olyan lendülettel, mint a nyári vagy őszi időszakban. A dermedtségből lassan kapnak erőre és a többnyire a tavaszi keszegeknek felkínált csalit lustán, óvatosan kóstolgatják. Ilyenkor az ébredő ponty kapása finomabb a leglassúbb keszegkapásnál is. az apró úszó, vagy a jelző éppen csak milliméternyit mozdul, amikor szájukba veszik a csalit. Ha horogra akad, akkor sem érzünk mást, mint a ponty súlyát. Nincsenek vad kirohanások, zsinórszaggató küzdelmek. Csalinak nem a hagyományos kukorica, hanem az esetek többségében giliszta, csonti, tehát élő csali az eredményes. Természetesen ilyenkor sem felesleges az etetés, legjobb a hideg vízi sötét színű, piros etetőanyagok élő anyaggal dúsítva beszórni a pontyok remélt tartózkodási helyére. Persze a tavaszi pontyozásnak fontos előfeltétele az időjárás alakulása. A víznek tartósan 8-10 fok felett kell maradni és elengedhetetlen a csalogató napsütés.

Vissza a cikkekhez....
 
 

Duna és Dráva folyó töltésen történő járműközlekedés rendje
bővebben.. pdf megnyitás
2017-05-11
Baranya Megyei Halfogó Horgász Csapatbajnokság I. és II. osztálynak 2017. június 17-én (szombaton) kerül megrendezésre a Domolosi horgásztavon. A verseny kiírása további részletek....
2016-06-03
Megyei Halfogó Horgász Csapatbajnokság az I. osztálynak 2016. június 18-án, míg a II. osztálynak 2016. június 19-én kerül megrendezésre a Domolosi horgásztavon. A verseny kiírása további részletek....
2015-10-09
2015. november 22-én kerül megrendezésre a II. Kökényi pergető verseny a Malomvölgyi I. (Kökényi tó) tavon. A versenyről bővebb információk: Mészáros András 30/663 1052 számon.
további részletek....
 
Mi a véleménye az online területi jegyek bevezetéséről?
Ideje volt modernizálni a területi jegyeket is, jól használható.
Jó volt a nyomdai úton előállított papír alapú területi jegy.
Ha nem kell nyomtatni az online jegyeket, akkor jó megoldás lesz.
 
 Vendég: 20
 Legújabb tagunk: Krisz. 9